Castor rex - a nyulak királya

Üdvözöllek a castor rexek honlapján!

Második őszi nyúlkiállítás Hajdúszoboszlón

A Nyúltenyésztők Hajdúszoboszlói Egyesülete alakulásának évében, 1995-ben rendezte meg első nyúlkiállítását. Abban az időben a tagságunk még nem is sejtette, hogy ezzel egy olyan sorozatot indítunk el, amely hagyományt teremt a hobbi nyúltenyésztés területén. Rendszeresen minden év március hónapjában rendezzük kiállításunkat. 2006. októbere után azonban – második alkalommal – újra az őszi időszakban is lehetőséget kívántunk adni a sportnyúltenyésztőknek legszebb állataik bemutatására. Valójában az őszi-téli időszak jelenti a klasszikus kiállítási idényt, hiszen a kora tavasszal megszületett nyulak ekkorra 8-10 hónapos életkort érnek el, prémminőségük megfelelő, hiszen már túl vannak a vedlési időszakon.

2008. október 24-26. között a hajdúszoboszlói Bocskai István Szakképző Iskola aulájában 29 tenyésztő 150 nyulának bírálatára került sor, melyet Dobai Imre és Pántya Imre végzett. Örömünkre szolgált, hogy most először Szlovákiából is érkezett kiállítóként tenyésztőtárs. Az utóbbi években megfigyelhető tendencia az óriás nyulak arányának növekedése, amelyet a 80 bemutatott egyed jelen esetben is jól mutatott. Ezzel szemben a középnagytestű fajtákból (bécsi kék, új-zélandi fehér, kaliforniai, német világos nagyezüst, nagycsincsilla) lényegesen szerényebb számú állatot mutattak be a tenyésztők. Üde színfoltját jelentették a kiállításnak a rajzolatos nyulak (angol tarka, holland tarka, cseh tarka) és a rövidszőrű (rex) nyulak is.




A díjkiosztó ünnepségen a bíráló páros nevében Pántya Imre értékelte a bemutatott nyulak minőségét. Véleménye szerint a hosszú évek gondos tenyésztői munkája, a nemzetközi nyúlkiállítások látogatása és tenyészállatok behozatala vezetett oda, hogy a kiállított nyulak mintegy 43 %-a kiváló minősítést érjen el. Kollégájával együtt már hosszú évek óta látja el a kiállításainkon a nyulak minősítését, és az ő tanácsaik, szakmai iránymutatásuk is nagyban hozzájárultak e siker eléréséhez.

A kiállításon 14 fajtagyőztes cím kiosztására került sor, melyet az alábbi tenyésztők kaptak: Barcsa László szürke óriás nőstény és fehér óriás bak nyulaiért, Bede Sándor szürke óriás bak nyuláért, Lukács Kisbandi József fehér óriás nőstény, Kiss József német tarka óriás bak nyuláért, Juhász János német tarka óriás nőstény nyuláért, Dóró Antal német világos nagyezüst és óriás kosorrú nőstény nyulaiért, Miklós Zoltán új-zélandi fehér nyuláért, Harangi Péter castor rex nőstény és bak nyulaiért, Fazekas László fekete cser nyuláért, Orosz Katalin bécsi kék nyuláért és Rácz Lajos nagycsincsilla nyuláért.

Immár negyedik alkalommal került odaítélésre vándordíjunk a legeredményesebb kiállítónak. Az értékelés alapját a tenyésztők egy fajtából kiállított 4 legmagasabb bírálati pontszámú nyulának összpontszáma jelenti. A kiállításon a taktakenézi Barcsa László, 388,5 pontos szürke óriás kollekciójával nyerte el az elismerést, míg a második helyen holtversenyben a püspökladányi Bede Sándor szürke óriás és a hajdúszoboszlói Harangi Péter castor rex kollekciója végzett.
Az egyesület tagsága az idei év végén, illetve a jövő év elején több hazai és külföldi kiállításon kíván részt venni látogatóként és kiállítóként egyaránt. 2009. márciusában pedig már 17. nyúlkiállításunk megrendezésére szeretnénk sort keríteni, melyre várjuk a tisztelt tenyésztőtársak jelentkezését.

Harangi Sándor
Nyúltenyésztők Hajdúszoboszlói Egyesülete




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 9
Tegnapi: 3
Heti: 9
Havi: 22
Össz.: 73 341

Látogatottság növelés
Oldal: Beszámolók
Castor rex - a nyulak királya - © 2008 - 2024 - castorrex.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »